Fóti

A Fóti Regnum Marianum (FRM)

A Fóti Regnum Marianum múltja a ’90-es évek elejére nyúlik vissza, amikor Sebők Sándor atya vezényletével elindultak a hittanos gyerekek táboroztatásai nomád körülmények között. A tábori élmények „továbbélése” fakasztotta ki azt a vágyat, hogy a találkozásokat ne csak évente, hanem heti rendszerességgel folytassuk. Így indult el első csoportunk 1989-ben Wangler Ottó és Sabjanics Kati vezetésével.


Jelenleg is néhány évente indul egy-egy újabb közösség a plébániához többé-kevésbé szorosan kapcsolódó családok gyermekei számára. Legújabb népünk – immáron tizenharmadik a sorban – 2018-ban alakult meg.

 A közösségünkbe tartozó gyermekek túlnyomó többsége tartozik a plébániához: többen járnak ide Dunakesziről, Őrbottyánról,   Veresegyházról, Csomádról és Mogyoródról is. Időről időre részt veszünk közös plébániai eseményen, legyen az egy nagyböjti keresztút   vagy a katolikus óvoda javára rendezett bálon való büfés szolgálat.

 Közös programjaink is vannak: ősszel közös játékkal szoktuk indítani az évet,   nagymarosi ifjúsági találkozókra is együtt járunk. Tavasszal közös       kirándulásra szoktunk menni mindannyian.

A csapatok általában alsó tagozatos korukban, tehát az 1. osztályt elkezdvén  indulnak. A gyerekek között a korkülönbség pár éven belül mozog, ezáltal is megkönnyíti a nevelési célok elérését. Újabban már az óvodás korosztályt is igyekszünk megszólítani, itt egy szülő szárnyai alatt gyűlnek össze két hetente a csemeték. A jelenleg „élő” fóti csapatok időrendi sorrendben: Mamókusok, Alpakák, Pompás Fényseregélyek, Kapibarák és Márványos Zsibbasztó Ráják.